Kasza Péter: Buda oppugnata

  • 2022. június 14. (kedd) 18.00
  • SZTE Klebelsberg Könyvtár (Ady tér 10.), AudMin

Fotó: Újkor.hu

 

Buda oppugnata. Források Buda és Pest 1540–42. évi ostromainak történetéhez (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) – a szerzővel Szilágyi Emőke beszélget, közreműködik Petneházi Gábor.

 

 

Aligha van olyan magyar olvasó, aki ne hallott volna arról, hogy a szultán csapatai 1541. augusztus 29-én csellel, kardcsapás nélkül szállták meg a Magyar Királyság fővárosát. Kevesebben tudják azonban, hogy Buda sorsa nem egyetlen délután alatt pecsételődött meg: a főváros és mellette Pest birtoklásáért 1540 őszétől 1542 októberéig, két éven át öldöklő harc folyt a Habsburgok, az oszmánok, illetve magyar híveik és szövetségeseik között. E mind nagyobb erők bevonásával zajló küzdelem Európa egyik legfontosabb hadszínterévé tette Budát, számos nyelven és számos műfajban jelentős kortárs visszhangot váltva ki egyben. Kötetünk ezekből a történeti és irodalmi művekből, kortárs tudósításokból ad bőséges és reprezentatív válogatást, s reményeink szerint nemcsak elsőrangú forrása lesz a korszakkal foglalkozó szakembereknek, de igényt tarthat a nagyközönség érdeklődésére is. A kötetet kivételesen gazdag képmellékletek, térképek és mutatók teszik élvezetesebbé és könnyen használhatóvá. Buda török kézre kerülésének folyamata korszakváltó esemény a magyar történelemben: ennek az eseménysornak kíván hű krónikája lenni ez a forrásgyűjtemény.

Ajánló:
Vér Eszter Virág: Mohács, Buda elvesztése és a szemtanúk – interjú Kasza Péterrel (Újkor.hu)
Kasza Péter: Buda oppugnata 1541 – egy korszakváltó esemény új megközelítésben (mta.hu)